Draft

Mennyibe kerül egy magyar szabadúszó grafikus?

By február 16, 2022 No Comments

Egy pályakezdő grafikus első kérdései között mindig ott az árazás. Számtalanszor találkozhattunk már azzal a kérdéssel, hogy mennyit kérhetek el ezért vagy azért és erre mit válaszol mindig a piac? “Mennyibe kerül egy autó?” Ez az összehasonlítás azt feltételezi, hogy például a logók ára is olyan szerteágazó, mint az autóké, ami való igaz, azonban mindkét esetben van átlagunk és vannak határértékeink. 2022 elején publikáltam egy kérdőívet, aminek az eredményeit ebben a cikkben teszem közzé.

A kitöltők


A kérdőívet 206 alkalommal töltötték ki, azonban egyik kérdésre sem volt kötelező válaszolni ezzel elkerülve, hogy valaki a grafika olyan ágára mondjon árat, amiben nem tevékenykedik. Éppen ezért egyes kérdéseknél a válaszadók száma nem éri el a 206-ot.

A grafikus és természetesen a legtöbb kreatív szakma nem értékelhető binárisan azaz nem az az egyetlen kritérium, hogy el lett-e végezve a feladat vagy sem. Ugyanakkor egzakt sem mérhető a teljesítmény mint egy futószalag melletti munkás esetében a darabszámmal. Kénytelenek vagyunk mégis valahogy különbséget tenni grafikus és grafikus között és ezt való élethez, a piachoz hasonlóan a szakmában eltöltött évek alapján tettük meg a kérdőívben.

Kitöltők megoszlása a szakmában töltött évek alapján

Kik az ügyfelek?


Ha már a gyakori pályakezdő kérdéseknél járunk akkor itt egy másik a “honnan szerezzek ügyfeleket?”. A kérdőívből kiderült, hogy a hazai grafikusok túlnyomórészt kis- és középvállalkozásoknak dolgoznak. Második helyen -bár nagyon lemaradva – az ügynökségek és stúdiók végeztek, azaz az alvállalkozói státusz. Érdekes, hogy szinte minden szinten megjelennek a különböző szektorok képviselői, azaz nem kell bizonyos szintű tapasztalat, hogy egy multinak vagy egy médiacégnek dolgozhass. 

 

Ügyfelek megoszlása szektoronként

Egy másik kérdésben arra kerestük a választ, hogy mennyire dolgoznak külföldi ügyfelekkel a magyar grafikusok. Itt az derült ki, hogy alig dolgozunk külföldre és szintén nincs semmilyen összefüggés a tapasztalat és eközött.

Ügyfelek megoszlása lokáció alapján

Ha szabadúszó grafikus vagy akkor fel kell tenned magadnak a kérdés, hogy állandó ügyfeleknek szeretnél dolgozni vagy egy-egy nagyobb projektből akarsz megélni. Persze erre most nem ad választ ezt a cikk, ez egy sokkal bonyolultabb kérdés és alapvetően meghatározza a branded. Az azonban kiderült, hogy minél tovább van valaki a szakmában annál több állandó ügyféllel dolgozik.

Megrendelések jellege

Számtalan módszer létezik az ügyfélszerzésre, akár azt is mondhatnám, hogy ügyfelet bárhol lehet szerezni. Én például már szereztem ügyfelet a Dürer Kert pultjánál de a mosogatógép szerelőt is beszerveztem egy weboldal tervezésre. Nézzük most a hagyományos technikákat, hogyan alkalmazzák a haza grafikusok.

A kérdőívből kiderült, hogy a személyes kapcsolatok és a továbbajánlás az, ami a legjobban pörgeti az üzletet. Futtathatunk hirdetéseket – amiket a haza grafikusok alig tesznek – mégis az elégedett ügyfél a legjobb marketing csatorna.

Ügyfélszerzési módszerek

Design business

Ha már az egész kérdőív az árazásról szól akkor nézzük meg azt is, hogy mi alapján árazunk, mi az ami befolyásolja?

A hazai grafikusok nagy részét semmi, azaz fix árakon dolgoznak. Számomra ez azért fura mert ha veszünk egy logótervezést példának, nem vállalhatjuk ugyanannyiért egy 1-2 fős cégnek, akiknek a csak a weboldalukon fog megjelenni és annak a multinak, aki az egész világot telerakja vele, hiszen az utóbbinál sokkal nagyobb a felelősségünk.

Ez a fajta különbség projekt is projekt között, azaz a cégméret került a második helyre alig lemaradva a határidőtől. Ezután következik a módosítási körök száma illetve a hosszútávú együttműködés lehetősége de a verziók száma már kissé lemarad. A kapcsolattartó személyisége és a cég portfólió értéke – vagyis az, hogy mennyire “menő” az adott cégnek dolgozni már kevésbé fontos. A cég tulajdonosának a politikai véleménye pedig szerencsére nagyon elenyésző számban jelenik meg az árazásban. 

Árat befolyásoló tényezők

A magyar közfelfogás a pénzzel kapcsolatban – az, hogy nem beszélünk róla – nagyban rontja az üzleti lehetőségeinket is. Sem alkuban sem alternatív megoldásokban nem vagyunk jók éppen ezért nagyon sokszor találkozom a mentorálásaim alkalmával azzal a jelenséggel, hogy ha valaki nem tudja kifizetni az adott grafikus árait akkor vagy lentebb mennek az árak vagy egyszerűen nem születik meg a deal. Minden mentoráltamat alternatív és kreatív megoldás megtalálására próbálom sarkallni, hogy ne kelljen egyre olcsóbban egyre kevesebb embernek dolgozni.

A kérdőívből kiderül, hogy többen vannak, akik nyitottak ilyen megoldásokra de a kitöltők majd fele, egyáltalán nem él ezekkel a lehetőségekkel.

Alternatív fizetési megoldások

Az előző felmérésnél többször is felmerült az a kérdés, hogy mégis mennyit költünk havonta a vállalkozásunkra. Ebbe beletartoznak az adók, az irodabérlés, a szoftverek, a könyvelő díja és minden, ami segíti a vállalkozás működését. Érdekes volt azt is látni, hogy nincs jelentős összefügés a vállalkozásra költött összegek és a bevételek között (alsó ábra: piros-bevételek, lila-kiadások)

A vállakozásba fektett havi összeg

Logó és arculattervezés

Egy logó beárazása valóban nem egyszerű feladat, hiszen itt inkább értékalapú árazást használunk, azaz teljesen mindegy, hogy hány órát dolgozunk vele az előállított termék árát az határozza meg, hogy milyen értéket képvisel a vásárló számára. Egy logó- és arculattervezés nem a pentoollal kezdődik és ezt mutatom be a Vizuális branding videó kurzusomban is. 

A piachoz hasonlóan a kérdőív is cégméret alapján tesz különbséget, hiszen ha egy nagyobb cégnek dolgozunk, több felületen, akár szerte a világban kint lesznek a terveink így ez nagyobb felelőséggel, odafigyeléssel, kutatással jár. Ha egy hatalmas cégnél valamit elrontunk és 2-3 év múlva megint cserélni kell mindenhol a logót, az elég nagy pénzügyi tétel.

Az első kategória egy 1-2 fős induló vállalkozás, a második egy 5-6 fős más több éve stabilan a piacon lévő szereplők, a harmadik pedig egy 100+ főt alkalmazó nagymúltú vállalat. 

Logótervezés árak 0-1 év tapasztalattal

Logótervezés árak 2-3 év tapasztalattal

Logótervezés árak 3-5 év tapasztalattal

Logótervezés árak 5-10 év tapasztalattal

Logótervezés árak 10-15 év tapasztalattal

Logótervezés árak 15-20 év tapasztalattal

Logótervezés árak 20+ év tapasztalattal

Az arculattervezés esetében a 3 kategóriát a munka mennyisége alapján határoztuk meg. Az első csomag egy 2-3 elemet tartalmazó arculat, amiben például névjegy, rollup esetleg social template van. A második egy 5-10 elemből álló arculat. A harmadik pedig egy teljes arculat, kézikönyvvel együtt. 

Arculatettervezési árak

Egy ilyen projektnél kérdéses lehet a forrásfájl átadása, például a névjegykártyáé, hogy a továbbiakban az ügyfél házonbelül vagy más grafikussal gyártathasson újakat. 

Forrásfájlok átadása

Webdesign

A webdesign még a 2010-es évek elején inkább fejlesztői one-man show volt, mára azonban már több szakember együttes munkájával születik meg egy digitális termék. Az érintő képernyős mobilok és az azokhoz kapcsolódó technikai szabályok megjelenésével, amilyen a responsive grid system például egyre mélyebb és egyre mérnökibb tudásra volt szükség a web- és UI design területén és ezeket a skillek sajátíthatod el a Digitális terméktervezés videó kurzusomban.
 
Mentorálásaim alkalmával többször is azt veszem észre, hogy hiába van tehetsége és érzéke a grafikai munkákhoz valakinek, ha nem tud funkcionálisan és rendszerben gondolkodni, akkor nem lesz képes jó digitális felületeket létrehozni. 
 
Webdesign tekintetétben ismét 3 kategóriát különböztetünk meg. Az első egy 5-6 szekcióból álló landing oldal alapvető modulokkal mint a hírlevél vagy az ártáblázat. A második egy 4-5 aloldalból álló egytermékes startup bemutatkozó oldala, ahol csomag összehasonlítás és vásárlói vélemények is vannak többet között. A harmadik egy összetett sport platform, ahol meccsekre lehet jegyet venni vagy élő közvetítéseket nézni. 

Webdesign árak

Egy digitális termék megtervezése, amilyen egy weboldal vagy egy mobil app már sokkal összetettebb feladat. A kérdőívben arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen egyéb nem grafikai feladatokat látnak még el a haza grafikusok. 

A wireframe tervezés az utóbbi években feljött és egyre többen használják csak sokszor feleslegesen. Egy egyszerű landing oldalnak nem kell wireframet tervezni mert a user nem jut el sehova, de erről majd részletesebben egy későbbi cikkben.

Grafikai tervezésen túli feladatok

Illusztrációk

Sokáig ódzkodtam attól, hogy a kérdőívbe rákérdezzek illusztrációs munkákra is, mivel ez egy annyira specális terület, annyival másabb kritériumok jelenhetnek meg, amikre nem is gondolnék. Végül mégis pár fontosabb kérdés erejéig beemeltem az illusztrátokat is. 
 
Az első kérdésben arra voltam kiváncsi, hogy mennyiért rajzolnának egy kisebb, bizonyos folyamatot vagy funkciót bemutató illusztrációt egy weboldalra. A második kategória pedig egy egészoldalas illusztráció egy magazinba. 

Illusztrációs árak

Egy nem rég befejezett branding projekt kapcsán is felmerült a kérdés, hogy kell-e vektoros illusztráció. Habár eredetileg csak a weboldalra terveztünk később kiderült, hogy mégis szeretnék a bolt frontján is felhasználni így nagyon jól jött, hogy vektorosan terveztünk.

Rajzok technológiája

Az illusztrátorokat a cikk elején felsorolt változókon kívül még egyéb dolgok is befolyásolhatják. Nem mindegy például, hogy csak körvonalakat kell rajzolni vagy a tökéletes színskálát is meg kell alkotni hozzá. 

Árat befolyásoló tényezők

Printek


Az iskolákban is nagy figyelmet fordítanak a printek tervezésére, habár azt mondja, hogy eltűnőben vannak. Szerintem csak egyszerűen átalakulnak. Azok a koncert vagy színhházi plakátok, amik régebben az utcákat díszítették, most facebook események borítóképei. A méretarány lehet megváltozott de a metódus, az elmélet nem.
 
A printek kérdéskörében újra három kategória állt fel. Egy plakát, egy 6 oldalas LA4-es leporello és egy 36 oldalas A5 méretű kiadvány. Mindegyikhez adottak a képek, a szöveg és minden grafikai elem csak össze kell rakni.

Print árak

Összegzés


A kérdőív utolsó két kérdése egy-egy összegző kérdés. Arra voltam kiváncsi, hogy mennyi a medián óradíj és a medián bevétel. A két szám között azonban van egy kis anomália. Ha 5000 forintos óradíjjal számolok havi 168 órával, akkor 800 000 feletti összeg kellene kijöjjön ezzel szemben 1-3 éves tapasztalattal ennek a negyede jön be. Ha csak napi 4 órával számolok, mert végülis azért lettél vállalkozó, hogy ne kelljen annyit dolgozni, akkor is 2x ennyi kellene legyen. 
 
Ugyanilyen anomália, hogy 15-20 év tapasztalattal többet keresnek alacsonyabb órabérrel. Ezekre a miértekre érdemes lenne megtalálni a válaszokat a jövőben.
 
Nagyátlagban tehát egy magyar grafikus 6000 forintos óradíjjal dolgozik és havonta 335 000 forintot keres. 

Óradíj

Havi bevételek

Verdikt

Nem egyszerű összehasonlítani a 2018-as felméressel hiszen nem pont ezek a kérdések voltak és sokszor a metódus sem egyezik, azonban ha kicsit messzebről ránézünk, akkor azt láthatjuk mégis, hogy az árak stagnálnak. Jöhet itt infláció, chip hiány, technológiai fejlesztések, mi továbbra is annyiért dolgozunk mint apáink és apáink apái és apáink apáinak apái …
 

 
 
Köszönet a segítségért Lender Andinak, Papp Ádám, Mayer Tamásnak és Szabó Gabinak… és persze minden kitöltőnek.