Egy pályakezdő grafikus első kérdései között mindig ott az árazás. Számtalanszor találkozhattunk már azzal a kérdéssel, hogy mennyit kérhetek el ezért vagy azért és erre mit válaszol mindig a piac? “Mennyibe kerül egy autó?” Ez az összehasonlítás azt feltételezi, hogy például a logók ára is olyan szerteágazó, mint az autóké, ami való igaz, azonban mindkét esetben van átlagunk és vannak határértékeink. 2022 elején publikáltam egy kérdőívet, aminek az eredményeit ebben a cikkben teszem közzé.
A kitöltők
A kérdőívet 206 alkalommal töltötték ki, azonban egyik kérdésre sem volt kötelező válaszolni ezzel elkerülve, hogy valaki a grafika olyan ágára mondjon árat, amiben nem tevékenykedik. Éppen ezért egyes kérdéseknél a válaszadók száma nem éri el a 206-ot.
A grafikus és természetesen a legtöbb kreatív szakma nem értékelhető binárisan azaz nem az az egyetlen kritérium, hogy el lett-e végezve a feladat vagy sem. Ugyanakkor egzakt sem mérhető a teljesítmény mint egy futószalag melletti munkás esetében a darabszámmal. Kénytelenek vagyunk mégis valahogy különbséget tenni grafikus és grafikus között és ezt való élethez, a piachoz hasonlóan a szakmában eltöltött évek alapján tettük meg a kérdőívben.
Kitöltők megoszlása a szakmában töltött évek alapján

No Data Found
Kik az ügyfelek?
Ha már a gyakori pályakezdő kérdéseknél járunk akkor itt egy másik a “honnan szerezzek ügyfeleket?”. A kérdőívből kiderült, hogy a hazai grafikusok túlnyomórészt kis- és középvállalkozásoknak dolgoznak. Második helyen -bár nagyon lemaradva – az ügynökségek és stúdiók végeztek, azaz az alvállalkozói státusz. Érdekes, hogy szinte minden szinten megjelennek a különböző szektorok képviselői, azaz nem kell bizonyos szintű tapasztalat, hogy egy multinak vagy egy médiacégnek dolgozhass.
Ügyfelek megoszlása szektoronként

No Data Found
Egy másik kérdésben arra kerestük a választ, hogy mennyire dolgoznak külföldi ügyfelekkel a magyar grafikusok. Itt az derült ki, hogy alig dolgozunk külföldre és szintén nincs semmilyen összefüggés a tapasztalat és eközött.
Ügyfelek megoszlása lokáció alapján

No Data Found
Ha szabadúszó grafikus vagy akkor fel kell tenned magadnak a kérdés, hogy állandó ügyfeleknek szeretnél dolgozni vagy egy-egy nagyobb projektből akarsz megélni. Persze erre most nem ad választ ezt a cikk, ez egy sokkal bonyolultabb kérdés és alapvetően meghatározza a branded. Az azonban kiderült, hogy minél tovább van valaki a szakmában annál több állandó ügyféllel dolgozik.
Megrendelések jellege

No Data Found
Számtalan módszer létezik az ügyfélszerzésre, akár azt is mondhatnám, hogy ügyfelet bárhol lehet szerezni. Én például már szereztem ügyfelet a Dürer Kert pultjánál de a mosogatógép szerelőt is beszerveztem egy weboldal tervezésre. Nézzük most a hagyományos technikákat, hogyan alkalmazzák a haza grafikusok.
A kérdőívből kiderült, hogy a személyes kapcsolatok és a továbbajánlás az, ami a legjobban pörgeti az üzletet. Futtathatunk hirdetéseket – amiket a haza grafikusok alig tesznek – mégis az elégedett ügyfél a legjobb marketing csatorna.
Ügyfélszerzési módszerek

No Data Found
Design business
Ha már az egész kérdőív az árazásról szól akkor nézzük meg azt is, hogy mi alapján árazunk, mi az ami befolyásolja?
A hazai grafikusok nagy részét semmi, azaz fix árakon dolgoznak. Számomra ez azért fura mert ha veszünk egy logótervezést példának, nem vállalhatjuk ugyanannyiért egy 1-2 fős cégnek, akiknek a csak a weboldalukon fog megjelenni és annak a multinak, aki az egész világot telerakja vele, hiszen az utóbbinál sokkal nagyobb a felelősségünk.
Ez a fajta különbség projekt is projekt között, azaz a cégméret került a második helyre alig lemaradva a határidőtől. Ezután következik a módosítási körök száma illetve a hosszútávú együttműködés lehetősége de a verziók száma már kissé lemarad. A kapcsolattartó személyisége és a cég portfólió értéke – vagyis az, hogy mennyire “menő” az adott cégnek dolgozni már kevésbé fontos. A cég tulajdonosának a politikai véleménye pedig szerencsére nagyon elenyésző számban jelenik meg az árazásban.
Árat befolyásoló tényezők

No Data Found
A magyar közfelfogás a pénzzel kapcsolatban – az, hogy nem beszélünk róla – nagyban rontja az üzleti lehetőségeinket is. Sem alkuban sem alternatív megoldásokban nem vagyunk jók éppen ezért nagyon sokszor találkozom a mentorálásaim alkalmával azzal a jelenséggel, hogy ha valaki nem tudja kifizetni az adott grafikus árait akkor vagy lentebb mennek az árak vagy egyszerűen nem születik meg a deal. Minden mentoráltamat alternatív és kreatív megoldás megtalálására próbálom sarkallni, hogy ne kelljen egyre olcsóbban egyre kevesebb embernek dolgozni.
A kérdőívből kiderül, hogy többen vannak, akik nyitottak ilyen megoldásokra de a kitöltők majd fele, egyáltalán nem él ezekkel a lehetőségekkel.
Alternatív fizetési megoldások

No Data Found
Az előző felmérésnél többször is felmerült az a kérdés, hogy mégis mennyit költünk havonta a vállalkozásunkra. Ebbe beletartoznak az adók, az irodabérlés, a szoftverek, a könyvelő díja és minden, ami segíti a vállalkozás működését. Érdekes volt azt is látni, hogy nincs jelentős összefügés a vállalkozásra költött összegek és a bevételek között (alsó ábra: piros-bevételek, lila-kiadások)
A vállakozásba fektett havi összeg

No Data Found

Logó és arculattervezés
Egy logó beárazása valóban nem egyszerű feladat, hiszen itt inkább értékalapú árazást használunk, azaz teljesen mindegy, hogy hány órát dolgozunk vele az előállított termék árát az határozza meg, hogy milyen értéket képvisel a vásárló számára. Egy logó- és arculattervezés nem a pentoollal kezdődik és ezt mutatom be a Vizuális branding videó kurzusomban is.
A piachoz hasonlóan a kérdőív is cégméret alapján tesz különbséget, hiszen ha egy nagyobb cégnek dolgozunk, több felületen, akár szerte a világban kint lesznek a terveink így ez nagyobb felelőséggel, odafigyeléssel, kutatással jár. Ha egy hatalmas cégnél valamit elrontunk és 2-3 év múlva megint cserélni kell mindenhol a logót, az elég nagy pénzügyi tétel.
Logótervezés árak 0-1 év tapasztalattal

No Data Found
Logótervezés árak 2-3 év tapasztalattal

No Data Found
Logótervezés árak 3-5 év tapasztalattal

No Data Found
Logótervezés árak 5-10 év tapasztalattal

No Data Found
Logótervezés árak 10-15 év tapasztalattal

No Data Found
Logótervezés árak 15-20 év tapasztalattal

No Data Found
Logótervezés árak 20+ év tapasztalattal

No Data Found
Az arculattervezés esetében a 3 kategóriát a munka mennyisége alapján határoztuk meg. Az első csomag egy 2-3 elemet tartalmazó arculat, amiben például névjegy, rollup esetleg social template van. A második egy 5-10 elemből álló arculat. A harmadik pedig egy teljes arculat, kézikönyvvel együtt.
Arculatettervezési árak

No Data Found
Egy ilyen projektnél kérdéses lehet a forrásfájl átadása, például a névjegykártyáé, hogy a továbbiakban az ügyfél házonbelül vagy más grafikussal gyártathasson újakat.
Forrásfájlok átadása

No Data Found
Webdesign
Webdesign árak

No Data Found
Egy digitális termék megtervezése, amilyen egy weboldal vagy egy mobil app már sokkal összetettebb feladat. A kérdőívben arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen egyéb nem grafikai feladatokat látnak még el a haza grafikusok.
A wireframe tervezés az utóbbi években feljött és egyre többen használják csak sokszor feleslegesen. Egy egyszerű landing oldalnak nem kell wireframet tervezni mert a user nem jut el sehova, de erről majd részletesebben egy későbbi cikkben.
Grafikai tervezésen túli feladatok

No Data Found
Illusztrációk
Illusztrációs árak

No Data Found
Egy nem rég befejezett branding projekt kapcsán is felmerült a kérdés, hogy kell-e vektoros illusztráció. Habár eredetileg csak a weboldalra terveztünk később kiderült, hogy mégis szeretnék a bolt frontján is felhasználni így nagyon jól jött, hogy vektorosan terveztünk.
Rajzok technológiája

No Data Found
Az illusztrátorokat a cikk elején felsorolt változókon kívül még egyéb dolgok is befolyásolhatják. Nem mindegy például, hogy csak körvonalakat kell rajzolni vagy a tökéletes színskálát is meg kell alkotni hozzá.
Árat befolyásoló tényezők

No Data Found
Printek
Az iskolákban is nagy figyelmet fordítanak a printek tervezésére, habár azt mondja, hogy eltűnőben vannak. Szerintem csak egyszerűen átalakulnak. Azok a koncert vagy színhházi plakátok, amik régebben az utcákat díszítették, most facebook események borítóképei. A méretarány lehet megváltozott de a metódus, az elmélet nem.
Print árak

No Data Found
Összegzés
A kérdőív utolsó két kérdése egy-egy összegző kérdés. Arra voltam kiváncsi, hogy mennyi a medián óradíj és a medián bevétel. A két szám között azonban van egy kis anomália. Ha 5000 forintos óradíjjal számolok havi 168 órával, akkor 800 000 feletti összeg kellene kijöjjön ezzel szemben 1-3 éves tapasztalattal ennek a negyede jön be. Ha csak napi 4 órával számolok, mert végülis azért lettél vállalkozó, hogy ne kelljen annyit dolgozni, akkor is 2x ennyi kellene legyen.
Óradíj

No Data Found
Havi bevételek

No Data Found