Miért akar valaki szabadúszó lenni? Több szabadidő? Ne mondja meg senki mikor és hol dolgozzak? Jobb pénz? Önkifejezés? Ha megnézzük a legjellemzőbb indokokat, amiért valaki ezt az életformát – már ha nevezhetjük annak – választja, arra jutunk, hogy ezek mind-mind egyetlen indokra vezethetők vissza.
De kezdjük az elején, először definiáljuk, hogy mit is jelent a kapitalizmus. A történelem elmúlt időszakában a kapitalizmus és a szocializmus (illetve valami annak beállított dolog) versengett egymással. A szocializmus a köztulajdonokra helyezte a hangsúlyt éppen ezért elterjedt az a téves nézet, hogy ezzel szemben áll a kapitalizmus, ami egyedüliként védi a magántulajdon szentségét. Habár a kapitalizmusnak fontos része a magántulajdon nem abban jelent meg először, nem a kapitalizmusnak köszönhetjük a “cuccainkat”, ahogy magát a piacot sem. Ha a kapitalizmus nem a szabad piacot és a magántulajdont jelenti, akkor mégis mit? Nagyon egyszerűen úgy lehet összefoglalni, hogy a kapitalista rendszerekben a termelőeszközök tulajdonosa és használója két külön személy és a haszon nagy része a tulajdonosnál van, azaz a rendszer a tőkét (angolul capital) jutalmazza a munkával szemben. Egy szakmai példánál maradva egy reklámügynökségben dolgozol, ahol a tulajdonos nem része a folyamatoknak, azaz nem kreatív igazgató vagy art director, hanem övé az iroda, a számítógépek, amin dolgoztok illetve nézzünk valami nem kézzelfogható dolgot is, neki vannak ismerősei, ahonnan a munkák bejönnek, ezt hívjuk kapcsolati tőkének. Mivel ezek a termelő eszközök (iroda, számítógép, kapcsolatok) az ő tulajdonában vannak ezért minden befolyó összegnek a nagy részét leszedi magának, attól függetlenül, hogy ő maga nem vesz részt aktívan a termelésben.
Az elmúlt pár évben a mainstream politikában is egyre hangosabbak a baloldali hangok, akik ezt a rendszert kritizálják, gondoljuk csak Amerikára – aminél aligha van kapitalistább szeglete a földnek – nos ott is exponenciálisan emelkedik akár Bernie Sanders, akár Alexandria Ocasio-Cortez népszerűsége. Egyre többen próbálnak olyan gazdasági formákba tömörülni, ahol nem kell elszenvedniük a kapitalizmus kiszolgáltatottságát a tőkések felé de mégis vállalkozni tudnak és megmérettetni a piacon. Többek között a szövetkezeti forma egy ilyen lehetőség, ahol a vállalkozás eszközeit a vállalkozásban dolgozók birtokolják így közösen részesülnek az anyagi haszonból ugyanakkor a veszteségekből is így motiválva vannak a vállalkozás fejlesztésére. Ilyen szövetkezeti formában működik például Budapesten a Gólya presszó.
Mostanában elgondolkodtam azon, hogy miért is lettem szabadúszó, miért csináltam saját vállalkozást. Rá kellett jöjjek, hogy habár nem tudatosan, de minden okom visszavezethető volt a kapitalizmusra. A rendszerre, ami a folyamatos és egyre gyorsuló termelésre kényszerít, mert nevetséges belegondolni, hogy egyre optimalizáljuk és gyorsítjuk a folyamatainkat és már a sokszorosát meg tudjuk termelni annak mint 20 éve de ugyanúgy 40 órát dolgozunk egy héten. Ki akartam szabadulni, abból a közegből, ahol nem motiválva hanem zsarolva vagyok a munkára mert bármikor kivehetik a kezem alól az eszközt, amivel dolgozok. Ki akartam lépni a mókuskerékből hogy szabadabban, a saját belső iránytűmnek megfelelően éljek.
A kapitalizmus alkalmatlan az üzleti életre
Az egyik legnagyobb hazugsága a kapitalizmusnak, hogy az ember alapvetően önző. A rendszer erre épít és azokat jutalmazza, akik képesek mások kárára a csúcsra törni. Ezzel szemben a valóság az, hogy az emberi jellem mindig a win-win szituációra törekszik, arra az állapotra, ahol ő is nyer a tranzakción de a másik igényeit is kielégíti. Egyetlen üzleti model sem épülhet arra, hogy valakit nagyon átverek, mert azt csak egyszer tudom megtenni. Egy win-win szituáció hosszútávon sokkal jövedelmezőbb hiszen hűséges fogyasztóim lesznek, akik elégedettek a termékkel és lehet, hogy még tovább is ajánlják. Az a fajta gyors meggazdagodás, amibe a kapitalista berendezkedés kényszerít az állandó versennyel a konkurenciával és az idővel szemben, nem fenntartható hosszútávon.
A másik nagy hazugsága, hogy igényeket elégít ki. Ha valahol megjelenik a kereslet, akkor megjelenik idővel a kínálat is rá és ez a mechanizmus sokkal gyorsabb, mint az állami rendszerek. A piaci fundamentlisták ezt nevezik a “láthatatlan kéznek”, ami ide-oda tologatja az erőforrásokat és a piaci elemeket. A helyzet az, hogy a kapitalizmusba elejétől fogva kódolva volt az a fordulópont, ahol ez az elv szétporlad. A rendszer állandó növekedésre kényszeríti a cégeket, egyre többet, egyre gyorsabban kell termelni és a minőség nem számít, mert itt a mennyiség győz. Két dolog van, ami állandóan növekszik: a rák és a kapitalizmus. Ez a növekedés pedig előbb utóbb eljut arra a szintre, amikor már minden igény kivan elégítve, de a tőke még éhes. Ezen a ponton már az igényeket nem kielégíteni kell hanem megteremteni. Reklámok, plakátok, filmek, zenék, az egész körülöttünk lévő világ azt plántálja, hogy már csak ez az üdítő kell a boldogságodhoz.
Verdikt
Miért tartom a szabadúszást kiútnak? Egyrészt mert a kapitalizmus alap kritériumát, hogy a termelő eszközök más kezében vannak megszünteti, hiszen mindannyian csak a saját eszközeinkre és képességeinkre számíthatunk és ezek felett senki nem gyakorol kontrollt. Egy freelancer megteheti azt, hogy azt mondja “köszönöm, elég volt”. Én is nagyon gondolkodom rajta, hogy ha elérem azt az éves bevétel, amiből kényelmesen meg tudok élni, akkor onnantól kezdve nem dolgozok az év hátralévő részében vagy csak pro-bono projektekkel foglalkozom.
Viszont nem csak októbernek lehet azt mondani, hogy elég, hanem kedd délben is. Egy munka alapú társadalomban élünk és erre a legjobb példa az, hogy ismerkedésnél a név után a második infó mindig az, hogy mivel foglalkozol. Az egész életünket a munka köré szerveztük és szabadúszóként ebből ki lehet törni és azt mondani, hogy a munka csak egyetlen része az életemnek és nem a kerete. Ha ahhoz van kedvem, akkor 4 napos munkahetet tartok vagy éppen napi 2-3 órát dolgozok. Régebben mikor árat emeltem vagy sikerült egy jobban fizető projektet összeszednem, akkor arra gondoltam, hogy mennyivel többet tudok így keresni. Manapság már inkább arra gondolok, hogy így mennyivel kevesebbet kell dolgozzak.
A szabadúszás számomra egy remek kiút volt de tisztában kell legyünk azzal, hogy ezt nem mindenki teheti meg. “Aki pénz nélkül nem tud pénzt csinálni az pénzzel sem tud”. Ez a legnagyobb baromság. Rengetegen vannak, akik hónapról-hónapra vagy napról-napra élnek és nem tehetik meg, hogy kiugranak ebből a rendszerből próbálkozni. Nincs lehetőségük arra, hogy kockáztassanak, éppen ezért a rendszer átfogó vizsgálatára lenne szükség. Teljesen az alapoktól újragondolni az egészet, hogy ne a legkiszolgáltatottabbak vigyék a hátukon a legsikeresebbeket.